18.-19.-20. Fejezet

 

Romeo

 

 

Angel nem tudta mennyi ideig repültek, de amikor a helikopter leszállt, az ablakon kívül koromsötét volt. Nem aludt, és abban sem volt biztos, hogy fog-e még valaha is aludni. Jackson karjai körbevették, szó szerint azok tartották össze.

Amikor megérkeztek a kórházba, Angelnek minden homályba veszett. A helikopter a sürgősségi bejárat előtti úton landolt. Megjelent egy hordágy. Shepherd véres testét ráhelyezték. Doc, Cooper és Undertaker pedig berohantak vele a sürgősségi osztály szétcsúszó ajtajain keresztül. A helikopter többi utasa kiugrott. Jackson segített neki kiszállni, karjával átölelte, támaszt nyújtott és magával húzta. Angel érzéketlenül követte.

Doc parancsokat kiabált a kórházi személyzetnek, amint belépett az előcsarnokba. Cooper elővette a jelvényét, és kijelentette, hogy szövetségi ügynökök. A kórházat lezártnak nyilvánította. A helikopterből kiszállt férfiak szétszéledtek, és elfoglalták őrhelyeiket a sürgősségi előcsarnokában és a folyosókon. Sokan közülük vérrel voltak borítva.

Angel ekkor vette észre, hogy Jackson is véres. Ránézett a saját karjára, majd a vállára. Felfedezte, hogy őt is vér borítja. A kezét az arcához emelte. Ragacsos volt, és amikor elvette, a kezét is vér borította.

A tekintete találkozott egy nővérével, aki a kezelőhelyiségek ajtajában állt. A fiatal nővér ijedtnek tűnt. Angel úgy érezte, mondania kellene valamit, hogy megnyugtassa a nőt, hogy minden rendben van. De képtelen volt. Nem jött ki egyetlen szó sem a száján.

– Van egy hasi lőtt sebünk. Két vérzést elállítottam, és körülbelül másfél liter vért kapott transzfúzión – mondta Doc a sürgősségi orvosnak, aki berohant a váróba, hogy megnézze, mi történik. – Van sebész? A sürgősségit kikerülve egyenesen a műtőbe kell mennie.

– Van egy emberünk – mondta a sürgősségi orvos, és a lift felé mutatott. Mindannyian elindultak arra felé. – Van tapasztalata az ilyen esetekkel.

Cooper és még néhányan benyomultak a liftbe a Shepherd testét szállító hordágy mellett. Garcia megvárta, hogy a lift felérjen, mielőtt megnyomta a gombot. A fiatal nővérhez fordult, aki még mindig félszegen állt a sürgősségi kezelőhelyiségek ajtaja közelében, és tágra nyílt, megdöbbent szemmel nézte őket. – Van egy magánszoba a műtő közelében, amit használhatunk?

– Öö, igen – felelte a nő. – Megmutatom – tette hozzá.

A lift ajtaja ismét kinyílt. Angel egy lépést tett felé.

– Kicsim, meg kell vizsgálniuk – mondta Jackson.

– Jól vagyok! Nincs szükségem kezelésre! A műtő közelében akarok lenni, hogy halljam, mi van Shepherddel, amint van valami hír.

– Angel? – kérdezte Jackson.

– Mondtam, hogy jól vagyok! – sziszegte. Kiszabadította magát, és Garciával, a nővérrel és még néhány másikkal belépett a liftbe. Jackson is berohant, amikor az ajtók záródni kezdtek.

Doc átnyomult a lengőajtón, és belépett a magánszobába, ahol a csapat várt. Szeme végigfutott a csapattagokon, akik most mind várakozással nézték.

– Shepherd kitart. A golyó belépésekor okozott némi károsodást, de a legnagyobb sérülés akkor keletkezett, amikor eltalálta a gerincét az L4-es csigolyája közelében, majd visszapattant, szilánkokra törve az alsó hasüregében. A sebész jó, két bevetésen vett részt a sivatagban, tudja, hogyan kell kiemelni a repeszeket. Órákba telik, mire újabb hírek érkeznek.

Cooper felállt. – Maradj vele a műtét végéig!

– Igen. Csak azért jöttem ki, hogy átadjam az első jelentést – válaszolta Doc. A tekintete Garcia felé fordult, aki a sarokban ült a felnyitott laptopjával. – Találtál még valamit ezekről a rohadékokról?

– A pénz nyomát követem – jelentette Garcia. – Az elvezet ahhoz, akit keresünk. Mivel olajhoz kapcsolódik, csak néhány rosszfiú lehet, aki a szálakat mozgatja.

– Személyesen fogom vezetni a Charlie és Delta csapatot, amikor megerősítést kapunk – mondta Cooper.

– Akkor pihenjetek egy kicsit. Hagyjatok néhány embert őrködni, de ti többiek menjetek vissza a bázisra, pihenjetek, tervezzetek, és készüljetek a bevetésre. Itt nem segítetek Shepherdnek. És Garcia – fordult a másikhoz –, az operációs központ több eszközt biztosít neked.

– Kapcsolatba léptem Yvette-tel – vitatkozott. Elszánt tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy nem hagyja el a várótermet, amíg nem tudja, hogy Shepherd túlélte az operációt.

Valójában egyik férfi sem úgy nézett ki, mintha el akarna menni. Doc Cooperre nézett. Nem, Cooper nem fog senkit sem vezetni sehova, amíg Shepherd gyógykezelésre kényszerül. Cooper a második a rangsorban, ő nem vehet részt semmilyen küldetésben. Doc majd a műtét után beszél vele erről. Tudta, hogy most nem alkalmas sem az idő, sem a hely.

Cooper csípős pillantást vetett Doc-ra. – Nem megyek sehova, amíg Shepherd ki nem jön a műtőből!

Doc megrázta a fejét, majd észrevette Jacksont a másik sarokban ülve, Angellel a karjaiban. A lány még mindig vérrel volt borítva. A fenébe! Ez volt az egyetlen dolog, amiben tehetett valamit.

– Jackson, a lányt el kell látni! – mondta, miközben odalépett hozzájuk.

Angel nemet intett a fejével, és még erősebben markolta Jackson karját.

– Nem hajlandó – mondta Jackson.

Doc nagyon halkan beszélt. – Nincs választás! Angel, órákba telik, mire Shepherd kijön a műtőből. Orvosi ellátásra van szükséged, és le kell mosni magadról a vért. Meg kell vizsgáljalak, hogy utána Shepherdre koncentrálhassak, és ne kelljen aggódnom érted. Megígérem, hogy amint lesz hír róla, azonnal jövök és tájékoztatlak. Már szobát is biztosítottam neked amellé a szoba mellé, ahová Shepherdet viszik a műtét után.

Angel eltökélt tekintete találkozott Doc-éval. – Már mondtam, hogy jól vagyok!

– Akkor tégy a kedvemre! – mondta Doc.

A lány dacosan megrázta a fejét.

Akkor Doc ajkai halvány mosolyra húzódtak. Kemény dió volt. – A kezelés parancs! Tekintsd magad újra a gondjaimra bízottnak! Engedelmeskedni fogsz a parancsaimnak!

A nő szája is enyhe mosolyra húzódott. Bólintással jelezte a beleegyezését. – Megígéred, hogy szólsz, ha van valami hír?

Doc bólintott. Aztán Jacksonra nézett. – Szólok a sürgősségi orvosnak, hogy úton vagy, és hogy végig vele kell maradnod.

Doc segített Angelnek felállni. Nem volt ereje, és gyengének tűnt. Nem volt jól. Amikor belépett, észrevett egy kerekesszéket a társalgó ajtaja mellett. Odarohant, hogy elhozza, és visszatért vele. A nő alig tett két lépést a széktől, ahol eddig tartották, és nem úgy nézett ki, mintha messzire tudna menni. Segített neki a székbe ülni, és utasításokat adott Jacksonnak.

– Gondoskodj róla, hogy kezelést kapjon, fürdesd meg, és maradj vele a szobájában!

Jackson bólintott, majd kitolta Angelt a kerekesszékkel. Doc szemkontaktust teremtett Cooperrel, majd visszarohant a műtőbe. Hosszú éjszaka lesz, és nem volt optimista Shepherd esélyeit illetően.

 

 

Amikor megérkeztek a sürgősségire, a helyzet gyorsan komolyra fordult, amikor a személyzet meglátta a vért. Jacksonnak kétszer is el kellett magyaráznia, hogy az nem Angelé, mire végre meghallgatták, és még ki sem emelték a nőt a kerekesszékből.

Az egyik sürgősségi orvos megpróbálta kirúgni Jacksont a szobából, hogy átöltöztethessék Angelt. Rossz húzás volt. Jackson a fegyverére tette a kezét, belépett az orvos személyes terébe, és csendben ránézett. Esélytelen volt, hogy egyetlen percre is magára hagyja a lányt.

– Rendben – engedett az orvos.

– Üljön át a vizsgálóasztalra – mondta a két nővér közül az idősebb, Angelt sürgetve, hogy szálljon ki a székből. – Ott átöltöztetjük. Fel tud állni, drágám? – kérdezte együttérzőn.

Angel óvatosan a szemébe nézett, és bólintott. – Már mondtam nekik, hogy nem kell kezelés.

Angel gyenge volt, és nehezére esett felállni. Jackson közelebb lépett, segített neki felállni, majd felemelte a vizsgálóasztalra. – Működj együtt, drágám, a kedvemért! – suttogta.

A nővér segített Angelnek levenni a blúzát és a melltartóját, majd egy elöl nyitott köntöst húzott rá. Jackson elfojtotta dühét, amikor meglátta a nő mellkasán a harapásnyomokat és a zúzódásokat. Bárcsak visszamehetne, és újra megölhetné azokat a rohadékokat. Fájdalmas, kínzóan hosszú halált szánna nekik.

– Feküdj le, drágám – mondta gyengéden ugyanaz a nővér, miközben segített Angelnek hátradőlni. Összehúzta a köntöst.

Angel Jacksonra nézett, és kinyújtotta felé a kezét.

– Maradj velem! Fogd a kezem! – könyörgött.

A nővér rájött, hogy ő a nő támasza, és nem ő okozta a sérüléseit, amitől eredetileg tartott. Helyet csinált a férfinak Angel vállánál, hogy megfoghassa a kezét. A nővér kérdőn nézett Jacksonra, hogy jól van-e ott.

Jackson megértette, és bólintott. – Itt vagyok, kicsim! – A tekintete Angel szemére szegeződött. – Nem megyek sehova! – ígérte.

– Először ellenőrizzük az életjeleit – mondta a másik nővér. Arcán együttérző kifejezés ült, barna szeme Angelre szegeződött. – Azt mondták, hogy Jane Doe néven kell nyilvántartani Önt, és hogy szövetségi védelem alatt áll, és hogy szexuálisan bántalmazták – kezdte, és pillanatra Jacksonra nézett. – De Ön a beteg, szabadon beszélhet a betegjogai alapján, és bármit kér, kötelesek vagyunk teljesíteni.

– Helyesen tájékoztatták – mondta Angel, majd olyan nagyot sóhajtott, hogy csípett a mellkasa.

Az az orvos lépett hozzá, aki üdvözölte őket és Sheperdet a liftbe irányította, és együttérző mosollyal nézett rá. A másik orvost kiküldte a szobából, és átvette a helyét. – Miss Doe, Dr. Kenton vagyok. Mielőtt Önhöz érnénk, tájékoztatni fogom mindenről, ami történni fog, rendben? Azt akarom, hogy tudja, biztonságban van, és mindent megteszünk, hogy kényelmesen érezze magát, de vannak dolgok, amelyeket meg kell tennünk a megfelelő kezelés érdekében, és ezek kellemetlenek lehetnek, mind fizikailag, mind lelkileg. – Az idősebb nővér felé biccentett. – Először bekötjük az infúziót, és adunk önnek némi folyadékot. Van valamilyen gyógyszerallergiája?

– Nincs – válaszolta. – Amennyire tudom, semmilyen.

– Kapott már valaha infúziót? – kérdezte az idősebb nővér, miközben megfogta Angel kezét, és gyengéden megpaskolta.

Angel megfordította a kezét, amellyel Jackson kezét fogta. A zúzódás még mindig ott volt. – Épp a múlt héten – mormogta.

– Szed jelenleg valamilyen gyógyszert? – kérdezte az orvos.

– Xanaxot szedek, de a múlt héten nem vettem be – válaszolta Angel.

– Milyen gyógyszert kapott az elmúlt héten? Amikor infúziót kapott? – Óvatosan nem kérdezett rá az egy héttel ezelőtti sérüléseire, mert érezte, hogy azok összefüggésben állnak az esettel, és Angel nem fogja elárulni.

– Csak folyadékot és öt nappal ezelőtt alacsony dózisú fájdalomcsillapítót – válaszolta Jackson. – Ma hajnalban el lett altatva, majd ebédkor az ételébe tett valamilyen ismeretlen anyaggal kábították el.

– És méhspirálom van – közölte Angel önként, miközben a tű beleszúródott, amitől összerezzent.

– Rendben – bólintott az orvos. Annyi kérdése volt, amire tudta, hogy nem fog választ kapni. – Melanie, kérlek, készítsd elő a nemi erőszak vizsgálati készletet!

– Nincs szükség nemi erőszak vizsgálati készletre! Nincs senki, akit bíróság elé állíthatnának – mondta Jackson.

Az orvos Angelre nézett, hogy megerősítést kérjen. A vér, ami mindenhol ráfröccsent Angelre és Jackson zubbonyára, elég bizonyíték volt. Angel bólintott.

– Meg kell vizsgálni, hogy nem fertőződött-e meg nemi úton terjedő betegséggel, bár a boncolás végleges eredményt ad majd, de a teljesség kedvéért – mondta Jackson.

Az orvos meglepődve nézett Jacksonra. Boncolás? Bólintott.

– Vegyen három fiolányi vért, és küldje el a laborba komplett vérkép elemzésre és teljes nemi betegség-szűrésre – mondta az idősebb nővérnek. Visszafordult Angelhez. – Kenetet is veszünk, és elvégezzük a tenyésztést. Két hét múlva meg kell ismételni az összes vizsgálatot, hogy ellenőrizzük és megerősítsük az eredményeket.

Angel visszatartotta a könnyeit. Ez nem lehet igaz. Most, hogy itt feküdt, és hallgatta ezt a beszélgetést, ez kijózanítóan, szürreálisan hatott rá, megerősítve, hogy ez tényleg megtörtént. És két hét múlva újra át kell majd mennie ezen? Nem! Jackson hangja rángatta ki a pánikba esett gondolataiból.

– Az nem lesz probléma! Gondoskodunk róla, hogy megtörténjen – mondta Jackson. – És feltételezem, antibiotikumot ad az infúzióhoz, és tíz napra tablettákat is felír.

Az orvos Jacksonra nézett. Ez a vérrel borított, fegyveres férfi ismerte a hagyományos protokollt. Az orvos biztos volt benne, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy erőszak áldozatával találkozott. Ez segített megnyugtatni az egész helyzetben. Bólintott.

– És adjon neki Xanaxot is. Holnap, amikor elmegyünk, egy hónapra elegendő mennyiséget akarok – erőltette Jackson.

– Holnap? – kérdezte az idősebb nővér. – A sérülései nem indokolják a kórházi felvételt.

– Már kijelöltünk egy szobát a sebészeti osztályon, a vele együtt behozott lövöldözés áldozatáé mellett – mondta az orvos a nővérnek. – Különleges körülmények.

– Azt mondták, hogy abban a szobában van zuhanyzó, amit használhatunk. Segítek neki megmosakodni, megmosni a haját, fogat mosni, mindent, mielőtt ágyba fektetem – tájékoztatta őket Jackson. Nem kért engedélyt.

– Csak vigyázzon, hogy a karja az infúziós zsák alatt maradjon – mondta az idősebb nővér Angelnek, érzékenyen reagálva arra, hogy a nőt kizárták a beszélgetésből. Ilyen esetekben elengedhetetlen volt, hogy a beteg is részt vegyen a beszélgetésben. Nagyon könnyű volt erről megfeledkezni, és ők épp ezt tették. – A tű helyét bekötözzük a fürdéshez.

– Én fogom megmosni a haját. A karja nem lesz felemelve semmilyen okból – mondta Jackson. Nagyon jól tudta, mit kell és mit nem szabad tenni egy infúzióval. – És tudom, hogyan kell letépni a védőburkolatot anélkül, hogy megbolygatnám a tűt. Azt majd utána elintézem.

A fiatalabb nővér benyúlt egy szekrénybe. – Akkor szüksége lesz egy tiszta köntösre.

– Valójában jobban szeretnék egy műtősruhát kérni neki – mondta Jackson.

– Természetesen – válaszolta az orvos. Bólintott a nővérnek.

Aztán megkezdődött a vizsgálat. Pont olyan szörnyű volt, mint amilyennek Angel elképzelte. Mentálisan kikapcsolt, és a vizsgálat alatt csak Jackson megnyugtató mogyoróbarna szemébe nézett, ugyanúgy, ahogy Shepherd szemébe is nézett, amikor a támadás történt.

Mielőtt észbe kapott volna, Jackson már a kerekes székbe ültette, kivitte a sürgősségiről, be a liftbe, majd a magánszobájába. Az ölében ott volt mindkettőjük részére szépen összehajtogatva két műtősruha.

Miután rögzítette a szék kerekeit, Jackson leguggolt elé. Angel túlságosan csendes volt. Egyenesen maga elé nézett. – Jól vagy, édes angyalom?

Angel nemet intett a fejével. Ajkai remegtek, majd hagyta kicsordulni a sürgősségin visszatartott könnyeit. Jackson a karjaiba vette, felállította, és remegő testét magához szorította. Ez volt az egyetlen, amit tehetett, hogy segítsen neki. Tehetetlennek és dühösnek érezte magát amiatt, ami a nővel történt.

– Tudtam, hogy eljössz, és kitartottam. Ahogy mondtad, megtettem, amit kellett, hogy túléljem. Annyira sajnálom, hogy Shepherdet miattam lőtték meg – zokogta szaggatottan.

– Hé – mondta, és gyengéden felemelte a nő állát, hogy a szemébe nézzen. – Shepherdet nem miattad lőtték meg, és biztosan nem fog téged hibáztatni, szóval ne okold magad! Vége, és biztonságban vagy. Gondoskodni fogok rólad, amíg meg nem gyógyulsz, mind lelkileg, mind testileg.

Gyengéden megpuszilta a homlokát. Tudta, hogy hívni fogják a csapat pszichológusát, hogy dolgozzon vele és Shepherddel. Dr. Lassiter jó szakember volt. Lassiter vele is fog dolgozni, így biztosan tudni fogja, hogyan segítsen Angelnek. Legalábbis remélte, mert jelenleg fogalma sem volt, mit tehetne, hogy segítsen neki, nemhogy a saját dühét és szomorúságát kezelni. A fiúk általában rettegtek, amikor Lassiter velük dolgozott. Általában azt jelentette, hogy az alkalmasságukat vizsgálja. Ezúttal Jackson alig várta, hogy megérkezzen.

A lány nagyot sóhajtott, majd ajkai halvány mosolyra húzódtak. – Gondoskodni fogsz rólam. Mint eddig.

– Igen. Mindig gondoskodni fogok rólad, Angel!

A lány még erősebben kezdett remegni a karjaiban. Jackson nem tudta, hogy a nő fázik-e, de azt igen, hogy kimerültnek látszik. Felemelte az infúziós tasakot, és a fürdőszobába vitte, majd elindította a zuhanyt. Teljesen levetkőzött, a piszkos ruháit a földre dobta, a fegyvereit pedig a tetejükre.

Aztán segített Angelnek levetni a köntöst, a karját átcsúsztatta az infúziós tasak felett, majd a zuhanykabin mellett lévő akasztóra akasztotta. Behúzta a nőt a forró zuhany alá, és lemosta róla a vért és az agyszövetet. Még a hajából is kiszedett néhány koponyadarabot. Örült, hogy Angelnek nem kellett látnia, mi volt a hajában. Tudni, hogy egy másik ember agyszövete, bőre, vére és koponyája van rajtad, undorító és általában megőrjíti az embereket. Angelnek nem volt erre szüksége. Eleget szenvedett már. Miközben nagyon óvatosan megtisztította a lába között és a mellkasán lévő harapásnyomokat, a vére felforrt, hogy a lánynak át kellett ezt élnie, hogy ő nem tudta megakadályozni. Aztán magát is megmosta, amíg a lány a zuhany alatt állt.

Törölközővel megszárította, majd segített neki egy törülközőt csavarni a nedves hajára. Aztán segített neki felöltözni, mielőtt maga is felvette a műtősruhát, a zsebébe csúsztatva a mobiltelefonját. Mindketten fogat mostak, amiért a lány könyörgött neki. Ki kellett szednie a szájából a szörnyű ízt.

Aztán lefektette az ágyba, és mellé feküdt, szorosan magához ölelve. Az egyik fegyvert lazán a matracra tette, a másikat a párna alá rejtette. Az ajtó felé fordult. Amikor begurította a nőt, nem volt őr a folyosón.

Elővette a telefonját, és felhívta Coopert.

– Angel a szobájában van. Van nálam fegyver, de sokkal jobban érezném magam, ha lenne egy-két őr a folyosón.

– Azonnal küldök párat. Nem tudtam, hogy visszajöttél. Hogy ment a sürgősségin? – kérdezte Cooper.

– Amilyen jól lehetett – válaszolta. – Shepherdről nincs hír?

– Doc fél órája jött ki. Lassan haladnak, ki kell szedni az összes szilánkot, a rohadék biztosan széttöredező lövedékeket használt. Egy darabja a gerincvelőjébe fúródott, azzal óvatosan bánnak. Doc személyesen fogja eltávolítani. A műtős doki nem akar hozzá nyúlni. Egy órán belül végezhetnek, és áthelyezhetik az őrzőbe.

– Szólj, ha többet tudsz! – mondta Jackson.

– A Delta csapat visszatér a helyszínről. Itt találkoznak velünk, hogy megfelelő őrséggel körbezárhassuk a területet. Készen kell állnunk a sebészi csapásmérésre is, ha azonosítják a támadás kitervelőjét. Ha Shepherdet még nem tudják átszállítani, sok emberre lesz szükségünk a helyszínen.

– Tisztelettel kérem az engedélyt, hogy itt maradhassak Shepherdet és Angelt őrizni – mondta Jackson. Feltételezte, hogy egyszerre fogják átszállítani őket.

– Így is terveztük – biztosította Cooper. – Angelnek szüksége van rád.

– Köszönöm – motyogta Jackson.

– Próbálj aludni egy kicsit! Értesítünk, amint van valami hír Shepherdről.

Jackson letette a telefont, és elmesélte Angelnek, amit Cooper mondott. A lány közelebb simult hozzá, és szorosan átölelte. Már nem remegett. Jackson megpuszilta a homlokát, majd szorosan magához ölelte, tudva, hogy milyen szerencsés, hogy a lány még él. Ha csak egy centit is megmozdult volna, fejbe lőtte volna. Abban a pillanatban, amikor a vér beborította őt és Mr. Puccost, mielőtt Mr. Puccos összeesett volna, villámcsapásként járta át a félelem. Bénító érzés volt, egész életének legrosszabb pillanata. Abban a másodpercben őszintén nem tudta, hogy lelőtte-e vagy sem.

Lenézett az arcára, és látta, hogy a nő szeme rá szegeződik. – Kicsim, próbálj aludni! – mondta.

– Biztos voltam benne, hogy meghalok – suttogta a nő. – És csak arra tudtam gondolni, hogy soha nem fogjuk megtudni, működne-e, tudod, a kapcsolatunk.

A lány megcsókolta az arcát. Jackson elfordította a fejét, és megcsókolta a lány arcát, megakadályozva, hogy megcsókolja az ajkait, amit Angel próbált. A visszautasítás keményen érintette a lányt. Könnyek gyűltek a szemébe. A férfi nem akarta igazán megcsókolni.

– Édesem, miért sírsz? – kérdezte.

– Értem! Nem akarsz megcsókolni, mert nem tudod, hogy megfertőződtem-e valamivel.

– Hű, honnan vetted ezt!? – Nem tudta, hogy jutott a nő erre a következtetésre.

– Most húzódtál el. Meg akartalak csókolni.

A férfi megsimogatta az arcát, és finoman az ajkára nyomta az ajkát. – Csak nem akartalak megbántani, vagy megijeszteni az intim érintéssel. Angel, nem tudom, mi mindent tettek veled, de megértem, és tudom, hogy időbe fog telni, amíg... – félbeszakította magát a mondat közepén. – Nem érdekel, hogy megfertőződtél-e valamivel! Az nem tartott volna vissza attól, hogy megcsókoljalak.

A lány az ajkát az övéhez emelte, ő pedig gyengéden megcsókolta, befogadva a nyelvét a szájába. Hagyta, hogy a nő diktálja a tempót, és nem ment tovább. Csak az számított, hogy Angel jól érezze magát. Nem volt biztos benne, mit akar ezzel a csókkal, vagy mit próbál magának bizonyítani.

A lány remegő lélegzetet vett, amikor az ajkaik elváltak. A tekintete az övébe fúródott. – Nem akarom, hogy tudd, mit tettek velem – mondta. – Megérted? Nem akarom, hogy másként viselkedj velem.

– Angyalom, tudnom kell, hogy érzékenyen tudjak reagálni arra, ami veled történt, hogy segíthessek neked. Mi egy csapat vagyunk, te és én. Szeretlek. Tudom, hogy szeretlek. Egy házat akarok veled, alacsony fehér kerítéssel, kutyával a kertben, egy babával a karjaidban és egy másikkal a hasadban, ha ezt akarod – mondta, nem tudva, miért mondja ezt neki éppen ebben a pillanatban. Ezzel biztosan megrémítette! Biztos volt benne, hogy ez a kijelentés el fogja ijeszteni.

A lány a legszebb mosolyát villantotta rá. – Tudom, hogy én is szeretlek – suttogta.

 

Sierra

 

 

Átölelte a nőt, és még sokáig ébren maradt, miután az már elaludt. Lambchop, a csapatuk egykori tengerészgyalogosa kukucskált be a kopasz, fekete fejével, és tájékoztatta Jacksont, hogy a folyosón van, ő az egyik a két folyosói őr közül. Shepherdet épp áthelyezték a szomszédos szobába, és Doc hamarosan bejön, hogy tájékoztassa őt Shepherd állapotáról.

A sebészi csapat és a felépülési osztály ápolónői elrendezték Shepherdet. Az egyik nővér a szobában marad a következő néhány órában. Cooper a vendégszékre ült az ágy mellé. Doc megveregette Cooper vállát, miután beszámolt neki Shepherd állapotáról és esélyeiről. Túlélte a műtétet, az már valami. Az eredményt csak az idő fogja megmutatni.

Aztán Doc kilépett a szobából, és a nővérpult felé indult. Megkérte az ápolónőt, hogy hívja elő az elektronikus kartonokat, és átnézte Angel kórlapját a sürgősségiről. Aztán a nő szobájába ment, nagyon csendesen nyitva ki az ajtót. Jackson mellette feküdt ébren, a keze a fegyverén, amellyel az ajtóra célzott.

Doc ajkai mosolyra húzódtak. – Jó, hogy én jöttem be, és nem egy civil ápolónő – suttogta. Angel aludt.

– Shepherd hogy van?

– Tartja magát – jelentette Doc. – Cooper vele marad.

Jackson bólintott.

– Ő hogy van? – kérdezte Doc.

– Jól vagyok – válaszolta Angel, kinyitva a szemét.

Doc ajkai halvány mosolyra húzódtak. – Bocs, ha felébresztettelek!

– Nem aludtam túl mélyen. Azt hiszem, még sokáig nem fogok – válaszolta Angel egyszerűen. – Shepherd rendbe jön?

– Csak az idő fogja megmondani, drágám – mondta Doc. Az ágy mellett állt. – Kérsz egy könnyű nyugtatót, hogy el tudj aludni?

– Nem – válaszolta határozottan. Jackson érezte, ahogy a nő remeg a karjaiban. – Én... ööö… én... – dadogta. – Látni akarom, látnom kell, amikor magához tér!

– Angel, mi az? – kérdezte Jackson. Nem értette, miért van erre szüksége, és miért remeg, amikor ezt kéri. Mindannyian aggódtak Shepherdért, de érezte, hogy a nőnél ennél többről van szó.

– Csak muszáj, rendben? Tudnia kell, hogy megértem, és tudom, hogy azt tette, amit tennie kellett.

– Mit kellett tennie, Angel? – kérdezte Doc. Kinyújtotta a kezét, és megérintette a csuklóján a pulzusát. A nő szeme vadul villogott. Izgatott volt, a pulzusa pedig felgyorsult. Másfél másodperc alatt nulláról hatvanra ugrott, gyorsabban, mint egy Porsche. Akár akarja a nő, akár nem, nyugtatót fog felírni neki.

A nő kihúzta a kezét. – Nem adta meg nekik az információt, amit akartak, tudva, hogy mit fognak tenni velem. Amikor megadta, azért tette, hogy megakadályozzon bármi mást, ami történhetett volna még velem, de nem kellett volna, és ha ti nem érkeztek meg akkor, megölték volna.

– Biztos vagyok benne, hogy Shepherd tudta, amint megérkeztünk – mondta Jackson. Ez felkeltette a nő figyelmét.

Doc bólintott. – Nem mondott volna nekik semmit, ha nem tudta volna, hogy ott vagyunk. Tudta, hogy amint megkapják a kívánt információt, mindkettőtöket megölnek.

Angel egy pillanatig elgondolkodott ezen. Mély levegőt vett. – Azt is szeretném, ha tudná, hogy nagyon sajnálom, hogy meglőtték, és hogy hálás vagyok az általa nyújtott erőért, hogy végig a szemembe nézett. – Könnyek gyűltek a szemébe, és remegni kezdett. Az alsó ajkát harapdálta.

– Biztos vagyok benne, hogy tudja, Angel – mondta Doc. – És nincs okod bűntudatra. Csak a munkáját végezte. – Doc felsóhajtott, és ő is mély levegőt vett. – Biztos vagyok benne, hogy rosszul érzi magát, hogy cserben hagyott, és hogy elraboltak és megsebesítettek.

– Nem hagyott cserben! Honnan tudhattuk volna, hogy a marsall be fog drogozni minket, és átad Mr. Puccosnak? – Átsuhant a kezével az arcán. – Istenem, ez annyira elcseszett! Nem tudom elhinni, hogy a marsall velük dolgozott. Soha többé nem fogok bízni egyetlen marsallban sem!

– Nem is kell, kicsim – mondta Jackson. – Soha többé nem kerülsz senki őrizetébe. Most már én vigyázok rád.

– A csapat vigyáz rád – javította ki Doc. – Most már közénk tartozol, Angel, és mi vigyázunk a sajátjainkra.

A lány érzelmileg teljesen összeomlott. Összeomlott és zokogni kezdett, nagyon. Doc kilépett a szobából, odament a nővérhez és nyugtatót kért. Visszajött és beadta a lány infúziójába. Jackson átölelte a nőt. Angel még mindig hisztérikusan sírt. Pár másodperc múlva lenyugodott, majd elaludt.

– Ez hat órán át ki fogja ütni – mondta Doc Jacksonnak. – Neked is aludnod kellene egy kicsit.

Jackson bólintott. Doc távozása után lehunyta a szemét. Remélte, hogy Lassiter már úton van. Úgy tűnt, valami súlyos érzelmi kavarodás történt Angel és Shepherd között. Doc-nak igaza volt, Shepherd teljesen magát fogja hibáztatni azért, ahogy a dolgok alakultak. Azt fogja hinni, hogy cserben hagyta Angelt, főleg ha az, hogy elmondta nekik, amit tudni akartak, megkímélte volna őt a kezdeti fájdalomtól.

 

 

Shepherd fájdalomcsillapítók hatása alatt ébredt. Bármit is adtak neki, nem volt elég erős. A hasa rettenetesen fájt. Hallotta egy gép egyenletes, ritmikus sípolását, amely a szívverését közvetítette a steril szagú szobában. Kórház. Kezét ösztönösen a farkához vitte. Érezte, hogy valami cső jön ki belőle, egy katéter.

Nehezen kinyitotta a szemét, és az első pillantása Cooperre esett, aki felélénkült és felállt, amikor Shepherd kába tekintete rá fókuszált. Napfény sütött be a Cooper mögötti ablakok félig lehúzott redőnyein.

– Isten hozott az élők világában! – üdvözölte Cooper.

Shepherd pillantása Doc-ra ugrott, aki az ágy másik oldalán lépett a látóterébe.

– Hogy érzed magad? – kérdezte Doc.

– Először is, Angel? – kérdezte rekedten.

– Életben van, a szomszéd szobában alszik. Jackson vele van – válaszolta Doc.

Shepherd mély levegőt vett, és ellazult. – Azok a rohadékok a hangárban?

– Mind meghaltak – tájékoztatta Cooper. – És már tudjuk, ki szervezte a támadást. Két rosszfiú a Közel-Keleten. Amint Garcia kideríti, rajta vagyunk. Washington már jóváhagyta a küldetést.

Shepherd bólintott. – Ki lőtte le Mr. Puccost? – kérdezte.

– Jackson – válaszolta Cooper. – Nem hittem, hogy elég tiszta lövés, Angel túl közel volt, de egy pillanatig sem habozott. Jól döntöttél vele kapcsolatban.

Shepherd Doc-ra nézett. – Mondd meg őszintén, mennyire súlyos!?

– Közeli lövés érte a hasad. A golyó az L4-es csigolyád körül találta el a gerincedet, majd visszapattanva szétrobbant, elég csúnyán felvágott. Az egyik szilánk a gerincvelőbe fúródott. Kivettük. Lehetséges, hogy részleges bénulás lesz.

– Ez megmagyarázza, miért nem érzem a lábaimat és a farkamat – mondta Shepherd.

Cooper aggódó tekintete találkozott Doc-éval.

– Az idő majd megmutatja – mondta Doc. – Amit most érzel, nem feltétlenül jelzi a hosszú távú következményeket. Idővel, miután a gyulladás csillapodik, tudni fogjuk.

Shepherd a kezét az arcához emelte, és óvatosan megérintette a legrosszabb helyeket: a varrott sebet a halántékán, a szétrepedt ajkát összevarró öltéseket, az állán a bőrt a helyén tartó pillangókötést. Emlékezett minden ütésre, amit az arcára és a hasába kapott. – Hány bordám tört el?

– Kettő törött, három repedt és még néhány zúzódás – válaszolta Doc.

– Mennyi ideig voltam eszméletlen? – kérdezte Shepherd, tekintete most Cooperre szegeződött.

– Kevesebb, mint egy nap – válaszolta Cooper. – Kilenc óra van. Az összes művelet és napi teendő elintézve.

Shepherd nem is várt mást. Gondolatai visszatértek Angelhez.

– Hívni kell Lassitert. Angelnek szüksége lesz rá.

Doc ajka ferde mosolyra húzódott. Shepherdnek is szüksége lesz rá, de ezt akkor nem mondta ki. – Úton van.

– Mostantól a felügyeletünk alatt marad, értitek?

Cooper és Doc bólintottak. Már ők maguk is erre a döntésre jutottak. Angela Matthews mindkettőjük szívébe belopta magát, és úgy tűnt, Shepherd szívében is helyet kapott.

Doc elmesélte Coopernek az előző esti beszélgetését Angellel, így Cooper tudta, hogy a lány és Shepherd között olyan érzelmi kötelék van, amelyet a terápiának fel kell tárnia és meg kell oldania. A gyógyulás mindkettőjük számára hosszú út lesz, az biztos. Egy olyan ember számára, mint Shepherd, a lehetséges bénulás pedig halálos ítéletet jelentene. Lassiternek ezúttal nehéz dolga lesz.

 

 

Angel lassan magához tért. Meleg volt és ellazult. Érezte Jackson erős testét magához simulva, védelmező karjait maga körül. Imádta, ahogy ölelte, imádta, ahogy gondoskodott róla, imádta... őt. Aztán az ébredéssel villámgyorsan peregtek az emlékek, mint egy beteges horrorfilm előzetesének gyorsított felvételei, és a felfedezés, hogy Donati eladta, és minden, ami azután történt.

Jackson érezte, ahogy Angel megfeszül a karjai között, ahogy felébredt. – Angel, édesem, itt vagyok. Biztonságban vagy – suttogta.

Angel mély levegőt vett, és összeszedte a bátorságát.

– Shepherd már felébredt? – A szoba napfényben fürdött. Arcát Jackson mellkasába fúrta. Vajon mennyi lehet az idő?

– Nem, még nem. – Jackson elsimította a nő haját az arcáról, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen. – Hogy érzed magad?

– Nem tudom – ismerte be. – Kábult, szomorú, sokkos amiatt, ami történt, és ok nélkül félek. Veled vagyok. Biztonságban vagyok, tudom, de ez erősebb nálam – csuklott el a hangja.

– Ez teljesen normális – hallotta egy ismeretlen férfi hangját maga mögött, amitől összerándult.

Elfordította a fejét, és a tekintete a férfira repült, aki az ágy melletti székben ült. Talán a negyvenes évei végén járhatott. Sötétszőke haja rövidre volt nyírva. Borotvált arcán, állán és nyakán több nagy sebhely látszott. Sötétkék pólót és kék farmert viselt izmos testén.

– Ki maga? – kérdezte félve.

– Sajnálom, ha megijesztettem – mondta a férfi. – Joe Lassiter vagyok. Traumatológus és a Shepherd Security pszichológusa.

Angel levegő után kapkodott. Szeme Jacksonra villant.

– Sajnálom, hogy megijesztett, Angel! Lassiter miattad és Shepherd miatt van itt. Segíteni fog neked, kicsim!

– Jól vagyok – makacskodott a lány. A mennyezetet bámulta.

– Húsz évvel ezelőtt én is jól voltam, egészen addig a napig, amikor meg nem próbáltam megölni magam, ami sok évnyi önámítás csúcspontja volt. Amikor a második bevetésemen voltam a „homokozóban”(a Közel-Keleten), az egységemet megtámadták, és a csapattársaim több mint fele meghalt. Néhányan megsebesültünk, és az ellenség fogságába estünk. Több mint egy hónapig tartottak fogva, és információkért kínoztak minket. Három barátom meghalt a kínzások és az éhezés miatt. Én szerencsés voltam, a koalíciós erők megmentettek, de nem éreztem magam szerencsésnek. A legsúlyosabb túlélői bűntudat gyötört, amit valaha látott. Egészségileg is rossz állapotban voltam. Évekbe telt, mire fizikailag felépültem. – Megérintette a bal lábát. – Mivel abban a hónapban teljesen orvosi ellátás nélkül voltam, egy fertőzés miatt elvesztettem a lábamat térdtől lefelé. Az elkövetkező éveket a poszttraumás stressz szindróma tagadásával töltöttem, egészen addig a napig, amikor megpróbáltam öngyilkos lenni – mondta.

– Miért meséli ezt nekem? – kérdezte Angel, visszatartva a könnyeit.

– Mert segítséget kaptam, és most másoknak segítek. A hazatérő katonák öngyilkossági aránya akkoriban és ma is elképesztő, ami a katonáinkat sújtó poszttraumás stressz szindróma tünete. Én ezt jobban megértettem, mint bárki más. Megvilágosodtam, hivatást éreztem. Iskolába mentem, megszereztem a diplomámat, majd a mesterdiplomámat, végül a pszichológiai doktorátusomat, mindezt hihetetlenül rövid, hat és fél év alatt. Megértek minden érzelmet, amit most érez, vagy az elkövetkező hónapokban, években érezni fog. Segíthetek, ha hagyja – mondta.

– Ön ezt nem értheti! Az, amit velem tettek, más volt. Én nem vagyok katona, nem jelentkeztem erre – mondta. Szeme ismét a mennyezetre szegeződött.

– Megerőszakolták és kényszerítették, hogy dolgokat tegyen. Megértem. Engem is megerőszakoltak, több férfi péniszével és sok idegen tárggyal anális behatolásos erőszakot követtek el rajtam. A végbelemet műtéti úton kellett helyreállítani.

Angel reszketett és sírt. Jackson átkarolta, és figyelmeztető pillantást vetett Lassiterre. A fenébe vele! A nőnek nem kellett ezt hallania. Lassiter túl messzire ment. Biztosan tudta, hogy a nő nem olyan, mint ők, hogy nem bírja elviselni.

– Shh, Angel, kicsim, minden rendben! Biztonságban vagy, kicsim! – ismételgette.

– Biztonságban van, de nem érzi magát abban, nem igaz? – tette fel Lassiter a retorikus kérdést. – Megértem. Én is átéltem, és segíthetek Önnek feldolgozni, hogy újra biztonságban érezze magát. Ha most azonnal segítséget kap, a legjobb esélye van arra, hogy túltegye magát ezen, és normális életet éljen. A poszttraumás stressz meglep, és gyorsan átveszi az irányítást az élete felett. A legtöbb ember azt a hibát követi el, hogy nem nevezi nevén a dolgot, nem néz szembe vele azonnal. És a legtöbb nemi erőszak áldozata évekig nem keres segítséget a támadás után. Én is így voltam. Majdnem négy év telt el, mire beszéltem egy tanácsadóval a börtönben történt nemi erőszakról, amit azok a rohadékok tettek velem.

Angel letörölte a könnyeit, és elgondolkodott a férfi szavain. Travisre ez biztosan igaz volt. Első kézből látta ő maga is a PTSD hatásait Travisen. Milyen ironikus! Évekig könyörgött neki, hogy kérjen segítséget, beszéljen valakivel, menjen csoportterápiára, vagy csak hallgasson, bármit. Most pedig itt ült egy olyan terapeuta mellett, aki erre specializálódott, ő pedig ragaszkodott hozzá, hogy jól van, pedig pontosan tudta, hogy nem így van.

– Nem akarom, hogy ez így befolyásolja az életemet! Normális életet akarok – ismerte be Angel.

Joe Lassiter együttérző mosollyal válaszolt. – Örülök, hogy ezt hallom. Biztosan többször is emlékeztetni fogom erre. Tudnia kell, hogy velem biztonságban van. Bízhat bennem. Az egyetlen célom, hogy segítsek önnek. Ez a munkám. Nem fog azonnal megbízni bennem, mint a Shepherd Security embereiben. Nem ismer, és időbe telik, amíg az emberek megbíznak másokban. Jacksonnak és a többieknek már sok éves tapasztalatuk van velem. De eljutunk oda – ígérte, és rákacsintott.

Angel letörölte a könnyeit, és bólintott. A fickó tényleg nem hagyott helyet vitának. És olyan magabiztos volt. Most, hogy túl volt az első sokkon, hogy itt van a szobában, úgy döntött, hogy nem is olyan rossz. És nem lenne-e képmutató, ha nem adna neki legalább egy esélyt, hogy megnézze, tud-e segíteni?

– Először is, fizikailag hogy érzi magát? Kér fájdalomcsillapítót? – Elolvasta a nő kórlapját, tudta, hogy nem kapott semmit. Az erőszak áldozatainak kezelésekor a fájdalomcsillapítók elmaradása tipikus orvosi mulasztás, ezt megtanulta az évek során.

A nő megvonta a vállát. – Mindenem fáj. Fáj a fejem, de nem úgy, mint az agyrázkódás után.

Joe bólintott. Elolvasta Doc jelentését is a nőről, amikor kivitték az iowai kórházból. – Az jó. Az egy újabb trauma, amivel foglalkoznunk kell. Túszul ejtették, súlyos agyrázkódást szenvedett, aztán ezek a fickók védőőrizetbe vették. Ez önmagában is traumatikus élmény. Csak a jegyzőkönyv kedvéért, szerintem egy enyhe fájdalomcsillapító nem ártana.

A nő egyetértően bólintott.

– Vett be Xanaxot?

– Igen, adtak egyet a sürgősségin.

– Doc is adott neki nyugtatót tegnap este – mondta Jackson.

Lassiter tudta ezt. Bólintott Jacksonnak.

– Tényleg? – kérdezte Angel.

– Aludnod kellett, édesem! – Megpuszilta a homlokát. A nő ellazult.

Lassiter figyelmesen nézte a jelenetet. Elolvasta Cooper Shepherdnek nyújtott jelentéseit is a Jackson-Angel helyzetről. Jól ismerte Jacksont, tudott a szabadidős tevékenységeiről és az extrém szexuális hajlamáról is. Ez az oldala meglepetés volt számára. Felkeltette a klinikus kíváncsiságát.

Joe Lassiter elővette a mobiltelefonját, és hívást kezdeményezett.

– Doc, Miss Matthews-nak kell egy enyhe fájdalomcsillapító, semmi, ami álmossá tenné. És megkérnéd a kórházi konyhát, hogy küldjenek reggelit mindhármunknak? Úgy tűnik, tegnap délután óta nem evett semmit, és gyanítom, hogy amit tegnap evett, azt mind kihányta. – Angel szemébe nézett, és tudta, hogy helyes a megállapítása. – Köszönöm! – mondta, majd letette a telefont.

– Angela Matthews meghalt az Eseményközpontban – mondta a nő. – Csak Angel maradt.

Lassiter bólintott. – Mindazonáltal Angelnek ennie kell valamit, függetlenül attól, hogy éhes-e vagy sem.

A nő erőltetett mosolyt varázsolt az arcára, inkább hálából, mint másból.

– Azért fáj mindene, mert a teste harci vagy menekülési üzemmódban ragadt. Az izmai feszültek, erőlködnek, megterhelve az egész izom-csontrendszerét. – A tekintete Jacksonra vándorolt. – Megpróbálhatnád gyengéden masszírozni az izmait és az ízületeit, hogy ellazuljanak, de csak akkor, ha nem érzi kényelmetlennek, Angel, és nem fokozza a feszültséget. Ha igen, szóljon! – Megmasszírozta a saját alkarját, hogy megmutassa Jacksonnak, milyen érintéssel kell csinálni.

Jackson utánozta, és simogatta a keze alatt lévő részt. – Igen, feszültek az izmai.

– Angel, voltál már mosdóban a támadás óta? – kérdezte Lassiter néhány perc csend után. A lány nemet intett a fejével. – Nagy mennyiségű folyadékot kaptál. Menned kellene. Próbáld meg!

Angel megrázta a fejét. – Fájni fog. Tudom!

Jackson dühös volt magára, hogy nem vette észre, hogy a lány nem ment ki a mosdóba, mióta vele van. Majdnem két teljes zacskó folyadékot kapott. – Kicsim, gyere! Ez nem jó a testednek. – Felültette.

– Hogy érzed a hasad? – kérdezte Lassiter. – Csökkent a puffadás?

– Nem tudom – válaszolta.

– Ha kiüríted a hólyagod, kevésbé fogod puffadtnak érezni magad, és a gázok is kijönnek. Most nem kell hölgynek lenni – tette hozzá Lassiter egy ferde mosollyal.

Jackson felsegítette a nőt, és magával vitte a szinte üres infúziós zacskót a fürdőszobába. A kampóra akasztotta. Lassiter javaslatára megnyitotta a mosdócsapot, majd a nő ragaszkodására becsukta az ajtót, és egyedül hagyta a fürdőszobában. Amikor visszatért a szobába, Lassiter elébe állt.

– Te hogy bírod? – kérdezte Lassiter, kezét Jackson vállára téve. – Nem lehet könnyű látni, hogy ezt kell átélnie.

Jackson megrázta a fejét. – Örülök, hogy itt vagy, miatta, Shepherd miatt, és magam miatt is. Fogalmam sincs, mit csináljak, mit mondjak, mit ne mondjak. Tegnap este azt mondta, nem akarja, hogy megtudjam, mi történt vele, nem akarja, hogy másként bánjak vele.

– Szóval még senkinek sem beszélt arról, mi történt vele? – kérdezte Lassiter.

Jackson ismét megrázta a fejét. Megdörgölte a homlokát. – A sürgősségin csak egy szavas válaszokat adott, semmit sem részletezett. Ez normális, ugye?

Lassiter megnyugtatóan rámosolygott. – Igen. Biztonságban kell éreznie magát, mielőtt beszélni tud róla. Bíznia kell bennem. Tudom, hogy pár perccel ezelőtt meg akartál verni.

Jackson idegesen felnevetett. – Úgy gondoltam, túl kemény voltál. Ő nem közülünk való, nem bírja a nyersességedet.

– De igen, és ő is közülünk való. Az, amin keresztülment, a sorainkba hozta. Bízz bennem, Ethan! – tette hozzá, szándékosan a keresztnevét használva. Halványkék szemei áthatóan néztek Jackson gesztenyebarna szemébe, amelyekben Angel oly sok megnyugvást talált. – Tudod, hogy segíthetek neki, de bíznod kell bennem!

Jackson néhány másodpercig csendben gondolkodott.

– Szeretem ezt a lányt – vallotta be. – Inkább kilépnék a Shepherd Securitytől, mintsem hogy elengedjem, és majdnem elvesztettem. Nem tudtam megakadályozni, hogy ez történjen vele, és nem tudom, hogyan tudnám jóvátenni.

– Nekem úgy tűnik, már megtetted azzal, ahogy most gondoskodsz róla. Csak hogy tudd, tetszik ez az oldalad. Úgy tűnik, ez a hölgy kihozza belőled a legjobbat.

Jackson elmosolyodott és bólintott. – Tudom, hogy Cooper és Shepherd azt hitték, megőrültem, amikor őt választottam a munkám helyett. Nem tudom szavakba önteni, mit éreztem iránta szinte azonnal. Ő különleges, és úgy érzem, mintha visszakaptam volna egy hiányzó részemet, amiről nem is tudtam, hogy hiányzik, amíg ő meg nem jelent előttem.

– Akkor valóban szerencsés ember vagy – mondta Lassiter. – Bízz bennem, hogy segítek neki! Majd megmondom, mit kell tenned, mire van szüksége. De türelmesnek kell lenned. Ez nem olyan dolog, amit meg lehet oldani egyik napról a másikra.

– Nem rajtam múlik, hogy rendbe hozzam, ugye?

– Most már kezded érteni – mondta Joe Lassiter mosolyogva.

Hallották, hogy lehúzzák a WC-t, majd néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó.

– Kivehetem az infúziót? – kérdezte Angel, miközben visszabotorkált a szobába, és úgy vitte az infúziós zacskót, mintha egy kutyasétáltatás után összeszedett kutyapiszok lenne benne.

Doc éppen ekkor lépett be az ajtón a folyosóról, kezében egy fecskendővel. Segített Angelnek visszafeküdni az ágyba, és ragaszkodott hozzá, hogy ülő helyzetben maradjon. – Mi lenne, ha megpróbálnánk, hogy kibírod-e ülve a reggelit? És igyál egy kis vizet! Ha elegendő folyadékot veszel magadhoz, nem kell többet intravénásan adnunk. – Aztán befecskendezte a fecskendő tartalmát az infúzióba.

Röviddel ezután hozták a reggelit. Lassiter tovább bizonyította Angelnek, hogy megérti, amikor puha és nem savas ételeket választott neki. Tudta, hogy fáj a szája, az állkapcsa és a torka hátsó része. Biztosította arról, hogy a fizikai sérülések gyorsan meggyógyulnak. Nem mondta ki, de mindketten tudták, hogy az érzelmi sebek gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe.

– Elolvastam Shepherd orvosi jelentését – mondta Joe Lassiter, amikor befejezték az étkezést. – Rendesen helybenhagyták. – Ez tényként közölte. Figyelte a lányt. A reakciója a várt volt. Bűntudat. – Mit tett, hogy ezt érdemelte?

A lány lehajtotta a fejét. Sűrű, fekete szempillái alól nézett fel rá. – Nem akart együttműködni, és engem is erre buzdított.

– De te együttműködöttél, nem? – kérdezte Lassiter.

– Megtettem, amit kellett, hogy túléljek, amit Jackson mondott. – Hangjában nem volt semmi érzelem.

– Shepherd is így látta? – kérdezte Lassiter.

– Fogalmam sincs, hogy ő mit gondolt arról, hogy azt tettem, amit kellett. – A hüvelykujja körmét rágta.

– De hibáztatod őt? Elmondhatta volna nekik, amit tudni akartak, megkímélhette volna magát a veréstől, és megkímélhetett volna téged attól, amit veled tettek, ha ő is együttműködött volna – vetette fel Lassiter.

A nő határozottan megrázta a fejét, szeme az előtte álló tálcán lévő üres tányérra szegeződött. – Azonnal megölték volna, ha megtette volna. Amint megkapták a kívánt információt, lelőtték.

– Így van. Mindketten úgy cselekedtetek, ahogy kellett, hogy túléljétek. – Angel meglepődve pillantott Lassiterre. – De végül megadta magát, mert túl nagy veszély fenyegetett téged, igaz? Mi történt volna, ha nem állítja meg őket?

A könnyek elöntötték Angel szemét, és nemet intett a fejével. – Nem számít, nem történt meg.

– Tudta, hogy a csapat ott van, és megkockáztatta, hogy beavatkoznak, mielőtt kitör a pokol, és arra számított, hogy Doc meg tudja menteni, ha meglövik – tette hozzá Lassiter. – Tudta, hogy könnyű célpont, a padlóhoz láncolva.

Angel bólintott. Mély, égő lélegzetet fújt ki. – Szeretnék lefeküdni és aludni – mondta.

Lassiter tudta, hogy valójában azt akarja mondani, hogy nem akar többet beszélni erről. Túl közel került hozzá, és ez kényelmetlen volt számára. Fájdalmas volt szembesülnie a történtekkel. Mielőtt befejezné, még sokkal kényelmetlenebb helyzetbe hozná. Csak így tudott segíteni neki feldolgozni a történteket. De nem most.

Felállt és bólintott. – Természetesen – mondta halkan.

A nő máris többet árult el neki, mint gondolta. És ő is adott neki néhány dolgot, amin elgondolkodhat, ami elindíthatja a gyógyulás útján. Okosabb volt, mint bárki gondolta volna, az biztos. Megértette a folyamatokat. Nem hibáztatta Shepherdet a tétlenségéért, megértette, miért tett úgy, ahogy, tudta, hogy nem tudta volna megakadályozni, ami vele történt. Ez óriási volt.

 

Tango

 

 

Lassiter belépett Shepherd szobájába. Elolvasta a kórlapját, mindig elolvasta a betegek kórlapját, mielőtt bement hozzájuk, mert tudta, hogy sokkal jobban tud segíteni nekik, ha minél többet tud az egészségi állapotukról. Ezen kívül nagyon jól is ismerte Shepherdet, vezető típus, makacs, erős, ezért tudta, mire számíthat. Shepherd nem fog könnyen megnyílni.

– Szia, Shep! – köszöntötte, ahogy az ágyhoz lépett. – Hogy érzed magad?

– Úgy, hogy elegem van abból, hogy mindenki azt kérdezi, hogy vagyok – válaszolta Shepherd. – A morfium nem elég erős. Pokolian fáj a gyomrom.

– Te kemény vagy, kibírod a fájdalmat – vágta rá Lassiter.

– Baszódj meg! – morogta Shepherd.

Lassiter szája sarkai felfelé húzódtak. – Tudod, hogy létezik olyan, hogy szabadság. Nem kell haldokolnod ahhoz, hogy kivegyél pár napot.

– Igen, a régi szokások nehezen múlnak, azt hiszem – válaszolta Shepherd. Nem ez volt az első alkalom, hogy Lassiter meglátogatta a kórházban. – Doc szerint a bénulás nem végleges. Amikor a gyulladás csillapodik, megtudjuk, milyen súlyos.

Lassiter bólintott. – Meglátogattam Angelt. Kemény csaj.

Shepherd ajkai szeretetteljes mosolyra húzódtak.

– Ő… – kezdte, majd hangosan felsóhajtott és megrázta a fejét. – Egy darabig szüksége lesz a segítségedre. Túl sok minden történt vele.

– El kell mondanod pontosan, mi történt, hogy segíthessek neki. Még nem beszél róla. – Lassiter elég jól ismerte Shepherdet ahhoz, hogy tudja: ahhoz, hogy segíthessen, Shepherdnek azt kell hinnie, hogy Angelnek segít. Átverés? Persze, hogy az, de hatékony.

Lassiter leült a vendégszékre, és hallgatta Shepherd rövid beszámolóját a történtekről, amelyet úgy adott elő, mintha egy küldetésről számolt volna be. Tények, és csak a tények. Nincsenek érzelmek, nincsenek megbánások, nincsenek részletek arról, hogy milyen bántalmazást szenvedtek el. Az Angellel történtekről csak homályosan beszélt. Mr. Puccos megkapta a szopást, a könyvelő megerőszakolta. Lassiter tudta, hogy ennél sokkal többről van szó. A gyógyulás abból jön, ha beszélnek a részletekről és az azokhoz kapcsolódó érzelmekről.

Shepherd mindkét csuklója be volt kötözve, a bilincsek éles fém szélei átvágták a bőrét, amikor rángatta azokat, hogy Angelhez jusson. – Mesélj a csuklóid sérüléseiről – ösztökélte Lassiter. Tudta, hogy Shepherd csuklói meg voltak bilincselve. Cooper részletes jelentést írt a küldetésről, amelyet alaposan áttanulmányozott.

Shepherd tekintete a jobb csuklójára villant. Komoran elmosolyodott. – Úgy tűnik, mintha megpróbáltam volna felvágni az ereimet, mi? – Megállt, várva Lassiter reakcióját, de az nem jött, így végül folytatta. – Ismered azt a hülye elszántságot, ami beindul, és minden logikus gondolat ellenére cselekvésre késztet? – Lassiter bólintott. – Tudtam, hogy nem tudok kiszabadulni a bilincsekből, de ez nem akadályozta meg a hülye fejemet abban, hogy rángassam őket, hogy Angelhez jussak, miközben azok a rohadékok bántalmazták, mintha puszta erővel vagy elszántsággal legyőzhetném az acélt.

– Hogy bírta ki, amíg ez történt?

– Mint egy bajnok. Azt mondták neki, ha nem működik együtt, akkor átlövik a térdemet, aztán a csuklómat, és valószínűleg a könyökömet is. Nem tudhatta, hogy a csapat úton van. Addig húztam az időt, ameddig csak tudtam, de végül bele kellett mennem, hogy információkat adjak nekik, amikor a fizikai biztonsága túl nagy veszélybe került. Tudom, hogy nem értheti meg, nem fogja megérteni, miért maradtam csendben, és hagytam, hogy bármi is történjen vele. – Néhány jól megválasztott káromkodást mormolt. – Soha nem fogja megbocsátani, hogy hallgattam, miközben ez történt vele. De tudtam, hogy amint megszerezték tőlem az információkat, mindketten halottak vagyunk. A nemi erőszak volt a legkisebb gondja.

Lassiter bólintott. A kérdés az volt, hogy Shepherd vajon képes-e megbocsátani magának? – Úgy látom, alaposan megvertek. – Shepherd arca duzzadt volt és fel volt hasítva, amit összevarrtak, és zúzódások borították.

– Sétagalopp volt ahhoz képest, amit vele tettek – mondta Shepherd elutasítóan. – Személyesen fogod kezelni, amíg fel nem épül, ugye?

Lassiter felnevetett magában. Shepherd viccelt? Mindkettőjüket személyesen fogja kezelni, és Jacksont is. De nem mutatta ki. – Most már hivatalosan is az ügynökség tagja?

– Igen, hacsak nem bírja elviselni, munkát kap nálunk.

– Akkor személyesen fogom kezelni, amíg mentálisan rendben nem lesz, mint a csapat többi tagját. – Lassiter felállt. – Hagyom, hogy pihenj. Doc figyelmeztetett, hogy ne maradjak túl sokáig.

Shepherd megpróbált nevetni, de attól csak megfájdult a gyomra. – Próbáld meggyőzni őket, hogy adjanak több morfiumot!

 

 

Angel a rémálom és az emlékek ködében elveszve ébredt. Úgy sikított, ahogy egyszer sem a támadás során. Felült az ágyon. Jackson azonnal tudta, hogy baj van. Angel nem kapott levegőt, nem tudott rá koncentrálni, nem hallgatott rá, ahogy próbálta megnyugtatni. Halálos szorítással markolta a férfi kinyújtott kezét, az ujjai kifehéredtek.

Lassiter a nővérpultnál állt, Doc-kal és Cooperrel beszélgetve. Sikolyok hasítottak a műtőfolyosó viszonylagos csendjébe. Az egyik nővér kirohant egy civil beteg szobájából, Angel felé indulva, a sikolyok irányába. Doc és Lassiter már az ajtó felé rohantak.

Doc intett a nővérnek, hogy maradjon ott. Az ajtó előtt várt. Lassiter berohant.

Jackson megijedt, amikor az ajtó kinyílt, és Lassiter berontott a szobába. Szerencsére Lassiter azonnal átvette az irányítást.

– Angel, biztonságban vagy! Vége, túlélted! Kórházban vagy – mondta, az arcához hajolva. Hangja megnyugtató, egyenletes volt, ellentétben Jackson pánikjával. – Csukd be a szemed, és a hangomra figyelj! Ne gondolj semmire, csak arra, hogy a számolásomra lelassítsd a légzésed! – A lány kétségbeesetten és pánikba esetten bámult rá.

Aztán a férfi lassan számolni kezdett, megmondva neki, mikor lélegezzen be és mikor ki. A lány szeme teljesen elkerekedett, arca verejtéktől ragyogott. Minden lélegzetvételnél megremegett, mellkasa hullámzott, miközben megpróbált minden levegővétellel minél több oxigént szívni magába.

Remegő keze a homlokához simult. Lassiternek nem is kellett megmérnie a pulzusát. Tudta, hogy a szíve vadul ver. Az állkapcsa megfeszült, ajkai vékony vonallá préselődtek.

Kinyújtotta a kezét előtte. – Azért vagyok itt, hogy segítsek. Csak annyit kell tenned, hogy megfogod a kezem. – Angel egész teste remegett, amikor a keze megérintette az övét, ami hihetetlen teljesítmény volt. – Jó! – Megszorította a kezét. – Most csukd be a szemed, és lélegezz velem!

– Nem. Tudok. Lélegezni. Úgy. Érzem. Mintha. Szívrohamom. Lenne – zihálta.

– Pánikrohamod van, és visszaemlékezések. Úgy érzed, meghalsz, de nem fogsz – mondta Lassiter. – Jackson és én itt vagyunk veled.

A nő tekintete kettőjük között cikázott. Lassiter még néhány percig segítette a nehéz légzésben. – Fáj a mellkasom – mondta rekedten.

Lassiter Jacksonra nézett. – Mikor vett be utoljára Xanaxot?

– Tegnap este a sürgősségin – válaszolta Jackson.

– Naponta háromszor kell bevennie, reggel ébredés után, délben, majd este lefekvés előtt, és ezt két hétig, vagy amíg másképp nem mondom.

Jackson bólintott. Miért nem gondolt arra, hogy adjon neki egyet alvás előtt? Ugyanazért, amiért nem gondolt arra, hogy a mosdóba menjen. Fogalma sem volt, mit tehetne, hogy segítsen neki. Megpróbált rá koncentrálni, de nem tudta elnyomni a kétségbeesést, ami azért fogta el, ami a nővel történt. Csak azt akarta, hogy a karjaiban tarthassa, és mostantól megvédhesse.

Angel elengedte Lassiter kezét, és a mellkasához szorította. Több percbe telt, mire a légzése annyira megnyugodott, hogy biztonságosnak lehetett tekinteni. Visszafeküdt Jackson mellkasára, biztonságban a karjaiban. Valahogy mindketten elfértek azon a keskeny ágyon, persze ő olyan szorosan ölelte, hogy még egy papírlap sem fért volna közéjük.

– Köszönöm! – suttogta.

– Meséld el, mire emlékszel a történtekből! – sürgette Lassiter.

– Most már jól vagyok – makacskodott a nő.

– Nem vagy jól – mondta Lassiter. – Sőt, ezt a kifejezést mostantól tilos használni. Ne mondd, hogy jól vagy! Megértetted!? Ha nem vagy kész elmondani, mire emlékszel a történtekből, azt tiszteletben tartom. Mi lenne, ha elmondanád, milyen érzelmek vezettek a pánikrohamhoz? Féltél, dühös voltál, kibaszottul fantasztikus? Gyerünk, mondj valamit! – sürgette.

A lány lehunyta a szemét, és pár lassú, mély lélegzetet vett. Lassiter azt hitte, hogy be fog zárkózni, és nem fog egy szót sem szólni, amikor Angel végül kinyitotta a szemét, és rá nézett.

– Rettegés, tehetetlenség, védtelenség, szégyen – mondta.

A férfi bólintott, jó, áttörés. – Bontsuk szét! Rettegés, a legrosszabb félelem, amit egész életedben éreztél.

– A legrosszabbak között – pontosított a nő.

– Igen, amit átéltél, az rettenetes volt, a legrosszabb. De túlélted. Túléltél. Az emlékeit is túl fogod élni. – A hangja gyengéd volt.

– Valóságosnak érződött.

Lassiter bólintott. – Tudom, hogy annak tűnt. Egy kis időbe fog telni, de megtanítom neked a technikákat, hogy kezelni tudd.

A nő bólintott, a tekintete a férfi szemére szegeződött.

– Tehetetlen és védtelen – ismételte. – Te döntöttél úgy, hogy együttműködsz, nem voltál tehetetlen. Döntést hoztál. Volt hatalmad, ezt értsd meg! A védekezésed az elméd volt, a túlélni akarásod és a hited, hogy Jackson és a csapat meg fog menteni. Hittél ebben, és ők meg is tették. Megtettél mindent, amit kellett, hogy túlélj, és túlélted. Sok olyan tényező volt, amit nem tudtál irányítani, amikkel szemben tehetetlen voltál, sok minden történt veled, ami ellen nem tudtál védekezni, de a saját akaratoddal és erődből túléltél. – Várt, és figyelte, ahogy a nő feldolgozza a szavakat. – Most pedig meséld el, mi volt a kényelmetlen érzés!

– Amit velem tettek, amire rávettek, hogy megtegyek, miközben mindannyian nézték – mondta szorosan összezárt szemekkel.

– Angel, a nemi erőszak nem a szexről szól. Bármennyiszer is mondjuk el, a nemi erőszak áldozatai nem értik ezt. Az erőszakról és a hatalomról, a megalázásról és a lealacsonyításról szól. Az ember az egyetlen élőlény, amely képes ilyen erőszakra. A szex és a meztelenség a legnagyobb megalázás, amit egy ember, általában egy férfi, rákényszeríthet egy másikra. Ez olyasmi, amit elvesznek, tudva, hogy valami szentet vesznek el tőled, valami olyat, ami jobban fáj, mintha az életed venné el.

– Hát, biztosan élvezték, szexuálisan – vitatkozott.

– Mr. Puccos arra kényszerített, hogy leszopd – mondta tényszerűen. – Garantálom neked, hogy az általa érzett érzelmek, amikor az ajkaid a farkára tapadtak, nagyon különböztek attól, mint amit én érzek, amikor a feleségem ajkai tapadnak az enyémre, ami számomra szeretetet és hálát jelent azért, hogy őszintén vágyik arra, hogy örömet okozzon nekem. Egy normális férfi erre koncentrál, arra, hogy a partnere mennyire vágyik arra, hogy örömet okozzon neki, és ez teszi ezt olyan hihetetlenül csodálatos élménnyé. Mr. Puccos számára az volt a fontos, hogy kényszerít téged, hogy a markában tart, hogy leszopd a farkát, vagy különben szétlövi Shepherd térdkalácsát. Az izgatta fel, hogy tudta, hogy félsz, pánikba esel, valószínűleg levegőért küzdesz. Tudta, hogy hányni fogsz, és ez felizgatta. Az a hatalom, hogy olyasmit kényszerít rád, amit te soha az életben nem tennél vele, arra késztette, hogy keményen megdugja a szádat, és az a tudat, hogy fájdalmat okoz neked, és te semmit sem tehetsz ellene. Ez a hatalom áradt át rajta, és ez okozta az orgazmust, nem a szád szexuális érzése a farkán. Az a hatalom volt, és az a tény, hogy fájdalmat okozott neked. Az erőszakról és a megalázásról szólt.

Angel felnyúlt, és megmasszírozta az állkapcsát. Még mindig fájt.

– Hogy tartott a helyeden a legrosszabb pillanatokban? – kérdezte Joe Lassiter néhány másodperc csend után.

– A hajamnál fogva – suttogta. Felnyúlt, és megmasszírozta a feje tetejét.

– Durva volt és fájt – állapította meg Joe.

A nő ismét bólintott.

– Nincs olyan szexuális cselekmény, amely az élvezetes érzésekből merít, és egyben egy másik ember fájdalmából is, vagy a szándékos bántalmazásából. Van a BDSM, ami teljesen más, mert ott nem a terrorról, extrém fájdalomról vagy megalázásról van szó, és mindkét résztvevő önként vesz részt benne, szóval ne keverd össze a kettőt. A nemi erőszak a hatalomról szól. Az ő hatalmáról, hogy fájdalmat okozzon, irányítson és megalázzon téged. Azért merevedett meg, mert hatalom áradt át rajta, nem azért, mert valódi szexuális élvezetet érzett. Értsd meg ezt! – hangsúlyozta ki Lassiter.

Angel remegett, és Jacksonhoz gömbölyödött, aki átkarolta. Jackson szívébe fájdalom hasított, amíg hallgatta, hogy min ment keresztül. Karjaival átölelte és szorosan magához húzta, próbálva enyhíteni a fájdalmát. Hálás volt Lassiternek, hogy ott volt. Nem tudta volna, mit mondjon, hogy rábeszélje a lányt, hogy bármiről is beszéljen.

– Jackson karjai között biztonságban érzed magad, mert tudod, hogy ő soha nem bántana, soha nem irányítana vagy alázna meg. Tudod, mi a különbség a szerető érintés és az erőszak között. Nevezd nevén, Angel! Az erőszak volt. Ugyanaz az erőszak, amit Shepherd szenvedett el. Csak téged a farkukkal vertek meg, nem az öklükkel, de ugyanaz az erőszak volt – mondta Lassiter nyomatékosan.

Angel felemelte a kezét. – Kérlek, ne folytasd! – könyörgött.

– Angel, hallgass rám! – mondta Joe Lassiter gyengéden. – Még akkor is, ha azt hiszed, hogy már megbirkóztál vele és tudsz normálisan élni. Amikor alszol és a tudatalattid átveszi az irányítást, visszatérnek a megoldatlan részletek és a rémálmok, hogy kísértsenek. Azonban beszélni róla a leggyorsabb módja annak, hogy minél hamarabb megoldódjon. Kényelmetlen lesz.

A lány lehunyta a szemét, és vett néhány mély lélegzetet. Amikor kinyitotta a szemét, Lassiter egy Xanax tablettát és vizet tartott a kezében. A nő bevette, ahogy kérték tőle. – Nem akarok erről beszélni! Még gondolni sem akarok rá – ismerte be.

– És nem akarod, hogy Jackson tudjon róla – tette hozzá Lassiter.

A nő egyetértően megrázta a fejét. Nem, nem akarta, hogy Jackson megtudja a részleteket.

Lassiter figyelmeztető pillantást villantott Jacksonra, hogy maradjon csendben. – Jackson az, aki minden éjjel ott lesz melletted, vigasztal, amikor sikítva és rettegve ébredsz. Tudnia kell, hogy segíteni tudjon. Higgy nekem, ő a kulcs a gyógyulásodhoz, és nem tud segíteni, ha nem tud róla. – Bólintott Jacksonnak, jelezve, hogy beszélhet.

– Szeretlek, Angel! – suttogta. – Kérlek, bízz bennem!

Angel a férfi nyaka köré fonta a karjait, és a fejét az erős mellkasára hajtotta. – Bízom benned, Jackson, nem erről van szó. Szeretlek, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ezzel terheljelek.

– Jézusom, Angel, ez nem terhelés! Ha valami, akkor én vagyok önző.

A lány erőltetett nevetést préselt ki magából. – Te önző!? Hah! Minden, csak az nem!

Lassiter bólintott, jelezve Jacksonnak, hogy folytassa.

– Száz százalékig vissza akarlak kapni, nem félősen vagy elérhetetlenül. Azt a közös életet akarom, amiről korábban beszéltünk. Beszélni a történtekről, és szembenézni vele az egyetlen módja, hogy ez megvalósuljon. De amíg ez nem történik meg, addig itt leszek veled, minden lépésnél. A fenébe, Angel, majdnem elvesztettelek! Szeretlek, és semmi sem lehet teher! Bíznod kell bennem annyira, hogy beengedj!

A nő alsó ajka remegett, és könnyek csorogtak le az arcán. Amikor megszólalt, olyan halkan beszélt, hogy a két férfi alig hallotta. – Összetörtnek érzem magam, és nem hiszem, hogy valaha is rendbe jövök.

Szavai éles késként hasítottak Jackson szívébe, egy kétélű, 18 centis Yarborough, amely halálos sebet ejtett rajta. Szorosabban átölelte, simogatva mindenhol, ahol elérte. Hálát adott Istennek Lassiter jelenlétéért.

– Rendbe hozunk! Megígérem! – mondta Joe Lassiter, hangja megegyezett a nőével. Várt egy pillanatot. – Most, Angel, nézz Jackson szemébe, és mondd el neki, mi volt a legijesztőbb pillanat!

– Amikor Shepherd elmondta nekik, amit tudni akartak – préselte ki magából zihálva. – Akkor tudtam, hogy mindketten halottak vagyunk. Akkor vesztettem el a reményt.

Jackson érezte, ahogy a nő reszket. Szorosan magához ölelte, és gyengéden simogatta a haját. Nem tudta, mit mondjon erre. Kérdő tekintete Lassiterre villant.

– A remény hatalmas erő – mondta Dr. Lassiter. – Segít az embernek szinte mindenen túljutni. Neked is segített átvészelni mindazt, ami addig történt.

Angel Jackson mellkasára hajtotta a fejét. Fizikailag és érzelmileg is kimerült volt.

– Jackson, számodra mi volt a legfélelmetesebb pillanat? – kérdezte Lassiter, Angel nagy meglepetésére. Angel annyira elhúzódott, hogy Jackson szemébe nézzen, nem gondolva arra, hogy bármi is félelmetes lehetett számára.

– Valójában kettő volt – mondta Jackson, Angel kivörösödött, könnyes szemébe nézve. – Az első az volt, amikor Yvette értesített minket, hogy Shepherd és a te nyomkövetőd engedély nélküli mozgást jeleznek. Abban a pillanatban mindannyian tudtuk, mit jelent ez. Soha életemben nem éreztem magam ennyire tehetetlennek.

Lassiter bólintott, sürgetve, hogy folytassa.

– A második az volt, amikor rálőttem Mr. Puccosra. Túl közel voltál. Ha csak egy kicsit is megmozdultál volna... – Elhallgatott, és megrázta a fejét. – Mielőtt a földre zuhant, körülbelül egy másodpercig nem tudtam, melyikőtöket találtam el. Mindkettőtöket vér borított. – Jackson megdörzsölte az arcát. Szorosabban ölelte Angelt. A nő érezte, ahogy Jackson remeg.

– Angel, mi volt a második legfélelmetesebb pillanat számodra? – kérdezte Lassiter.

A lány hosszú másodpercig gondolkodott. – Amikor Mr. Puccos rálőtt Shepherdre. – A hangja erősebb volt. – Nem tudtam, hogy ott vagy. Biztos voltam benne, hogy meghalt, és én is meg fogok halni.

– De egyikőtök sem halt meg – mondta Lassiter. Felállt. – Ennyi elég lesz most. Igyál még egy kis vizet, Angel, és pihenjetek egy kicsit, lazítsatok. Pihentessétek az agyatokat. Megyek, megnézem Shepherdet. Később visszajövök.

Lassiter csatlakozott Doc-hoz a folyosón. Úgy döntött, hogy Angelnek és Shepherdnek minél előbb találkozniuk kell egymással. Jót fog tenni mindkettőjüknek, és ő is bepillantást nyerhet a kettőjük közötti kapcsolatba, amin még dolgoznia kell. Shepherd aludt. Amint felébred, ez meg is fog történni.